A program a kereskedelmi hitelbiztosítás támogatásával segíti a vállalkozásokat

Az Európai Bizottság 2020. április 14-én jóváhagyta Németország bejelentését, melynek keretében a kereskedelmi hitelbiztosításhoz kapcsolódó támogatási intézkedést vezet be.

Az intézkedés segítségével a kereskedelmi hitelbiztosítás – állami kezesség mellett – folyamatosan elérhető marad minden érintett vállalkozás számára. Így elkerülhetővé válik, hogy a vállalkozások – az előrefizetési kötelezettség hatására – további likviditási gondokkal szembesüljenek.

A program 5 milliárd – illetve szükség esetén összesen akár 30 milliárd – eurónyi összfedezetet biztosít a német hitelbiztosítók részére a harmadik országba irányuló árukereskedelem, illetve szolgáltatásnyújtás tekintetében is. A programban való részvétel feltétele, hogy a hitelbiztosító az év végéig fenntartsa a hitelbiztosítás jelenlegi szintjét.

A Bizottság megállapította, hogy a tervezett intézkedés szükséges, megfelelő és arányos mértékű a tagállam gazdaságában létrejött súlyos zavar csökkentésére, és összhangban van a módosított átmeneti keretszabályban foglaltakkal, tehát az intézkedés összeegyeztethető a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján.

A Bizottság sajtóközleménye itt érhető el.