Az intézkedés alapján több mint százmilliárd forint hitelállományhoz nyújthat kezességet az AVHGA

Az Európai Bizottság 2020. május 7-én elfogadta az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) bejelentett támogatási programját, amely alapján az AVHGA a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése céljából kezességet nyújthat kis- és középvállalkozásoknak minősülő, elsősorban (de nem kizárólag) az agráriumhoz kötődő vállalkozások kereskedelmi banki hiteleihez.

A kezességgel fedezett hitelek alapesetben nem haladhatják meg a vállalkozás két éves bérköltségét vagy az előző évi árbevételének 25%-át, illetve kivételes körülmények között annak 12 havi likviditási szükségletét. A kezesség legfeljebb hat évre szólhat, és csak új hitelekhez kapcsolódhat.

A Bizottság az intézkedést az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján hagyta jóvá. A bizottsági sajtóközlemény itt érhető el.