Az 1,2 milliárd euró összértékű program alapján kis- és középvállalkozásoknak nyújthat állami segítséget Görögország vissza nem térítendő támogatások formájában

A 2020. április 3-án, majd a 2020. április 7-én jóváhagyott két görög állami támogatási program után az Európai Bizottság 2020. április 8-i határozatával elfogadott egy újabb, Görögország által bejelentett, a koronavírus-járványra tekintettel bevezetendő állami támogatási intézkedést.


Az 1,2 milliárd eurós költségvetésű program alapján kis- és középvállalkozások részesülhetnek vissza nem térítendő támogatásban. Az intézkedés célja a vállalkozások fennálló adósságkötelezettségeinek, így pl. rögzített lejáratú kölcsönök, kötvények vagy banki folyószámlahitelek vállalkozásonként maximum 800.000 euróig terjedő fedezése 3 hónapos időtartamra, mely szükség esetén további két hónappal meghosszabbítható.

 

Az intézkedés minden olyan kis- és középvállalkozás számára nyitva áll Görögország teljes területén, amelyek a koronavírus-járvány által érintett ágazatokban tevékenykednek. A legfőbb célkitűzés a járványhelyzet eredményeként átmeneti nehézségekkel küzdő vállalatok likviditásának támogatása, és így a vírus görög gazdaságra gyakorolt súlyos következményeinek orvoslása.

 

A támogatási programot a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés b) pontja és a 2020. március 19-én elfogadott, majd április 3-án módosított átmeneti keretszabály alapján hagyta jóvá.

 

A Bizottság sajtóközleménye itt érhető el.