A Bizottság az átmeneti közlemény újbóli módosítását kezdeményezi

Publikálva: 2020. április 10.

A feltőkésítési intézkedéseket lehetővé tevő kiegészítést a tervek szerint jövő héten fogadják el

A Bizottság 2020. április 9-én kezdeményezte a COVID-19 vírusjárvány idején a gazdaság segítése érdekében bevezethető állami támogatási intézkedésekre vonatkozó átmeneti keretszabályra vonatkozó közleményének módosítását.


A közleményt eredetileg március 19-én fogadta el a Bizottság, majd április 3-án új jogcímekkel egészítette ki. Az újabb módosítás várhatóan a húsvét utáni napokban lép hatályba.


A tervezet a vírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokban végrehajtható állami tőkebefektetések szabályait tartalmazza. A Bizottság elismeri, hogy a válság jelentős negatív hatással van sok vállalkozás tevékenységére, és az állami beavatkozás csökkentheti a csődök számát. A tőkebefektetések azonban a Bizottság szerint rendkívül versenytorzítók, így az ilyen típusú állami támogatás csak végső eszközként alkalmazható, azaz ha nincs olyan megoldás, ami a versenyre nézve kisebb negatív hatással van. Az állami beavatkozásnak egyértelmű belépési, árazási és kilépési feltételek mellett kell történnie, és az intézkedés kialakításakor vállalatirányítási előírásokat és a versenytorzulás korlátozására teendő lépéseket kell meghatározni. A módosítási javaslat a bankszféra szereplőit érintő feltőkésítési intézkedésekre nem vonatkozna.


A Bizottság közleménye itt érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció