Észtországnak kamatostul vissza kell fizettetnie a jogellenesen nyújtott állami támogatást

Az Európai Bizottság 2024. november 25-én sajtóközleményben jelentette be, hogy hivatalos vizsgálati eljárása eredményeképp arra a következtetésre jutott, hogy a Tartu Agro AS észt vállalat részére mezőgazdasági földek piaci ár alatt történő bérbeadása az uniós állami támogatási szabályokkal nem összeegyeztethető állami támogatásnak minősül. A Tartu Agro AS egy észt magánvállalat, amely többek között tejtermékek, húsáruk és gabonafélék előállításával foglalkozik.

A Bizottság még 2017-ben, egy versenytárs panasza alapján indított hivatalos vizsgálati eljárást, amely annak megállapítására irányult, hogy az észt Vidékügyi és Mezőgazdasági Minisztérium és a vállalat közötti földbérleti szerződés megfelel-e az uniós állami támogatási szabályoknak. A bérleti szerződést 2000-ben kötötték 25 éves időtartamra, tehát az még mindig hatályban van.

Általánosságban kijelenthető, hogy a piaci ár alatti földbérleti díjak formájában nyújtott állami támogatás működési támogatásnak minősül, azáltal, hogy csökkenti a kedvezményezett szokásos működési költségeit. A működési támogatás a legtöbb esetben nem összeegyeztethető a belső piaccal.

A Bizottság vizsgálata megállapította, hogy a földbérlés jogellenes állami támogatást tartalmazott, mivel a Tartu Agro SA által fizetett bérleti díj alacsonyabb volt, mint a piaci ár. Ezért 2020 januárjában arra a következtetésre jutott, hogy a bérleti szerződés indokolatlan és szelektív gazdasági előnyt jelent a Tartu Agro SA részére a versenytársaival szemben, így kötelezte Észtországot, hogy fizettesse vissza a jogellenesen nyújtott támogatást.

Ezt követően a Tartu Agro AS fellebbezett a Törvényszéken, amely 2022. július 13-án megsemmisítette a Bizottság határozatát értékelési hibákra és nem megfelelő indokolásra hivatkozva.

A Törvényszék ítéletét követően és annak alapján a Bizottság új vizsgálati eljárást indított. Ebben megerősítette, hogy a vállalat jogellenes támogatásban részesült a piaci ár alatti földbérléssel, egészen 2019-ig, amikor is Észtország a korábbi bizottsági határozat érvényesítése érdekében megemelte a bérleti díjat. Így az új bizottsági határozat is arra kötelezi Észtországot, hogy kamatostul visszakövetelje a jogellenesen nyújtott támogatást. A visszakövetelés pontos összegét Észtország az új bizottsági határozatban foglalt módszertan szerint fogja megállapítani, figyelembe véve azt is, hogy a korábbi bizottsági határozat értelmében a jogellenes támogatás egy részét a vállalat már visszafizette.

A hivatalos vizsgálati eljárást záró határozat a Bizottság versenypolitikai honlapján lesz elérhető a SA.39182 ügyszámon.