Az Európai Bizottság újra módosította az átmeneti közleményt

Publikálva: 2020. május 8.

A második módosítás a koronavírus-járvány teremtette helyzetben alkalmazható állami feltőkésítések feltételeit rögzíti

Az Európai Bizottság 2020. május 8-án ismét módosította a 2020. március 19-én elfogadott és április 3-án már egy alkalommal módosított C(2020) 1863 final számú bizottsági közleményt (A COVID-19 vírusjárvány idején a gazdaság segítése érdekében bevezethető állami támogatási intézkedésekre vonatkozó átmeneti keretszabályra vonatkozó közlemény).

A kiegészítés a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került nem pénzügyi vállalkozásokban történő állami tőkebefektetések szabályait tartalmazza. A dokumentum a közlemény meglévő szabályain, jogcímein is módosít, ebben a tekintetben főleg a bizottsági határozathozatali gyakorlat során felmerült kérdéseket tisztázza az új szöveg.

A feltőkésítésre vonatkozó új jogcímmel kapcsolatban a Bizottság alapelvként rögzíti, hogy a válság ugyan jelentős negatív hatással van sok vállalkozás tevékenységére, és az állami beavatkozás csökkentheti a csődök számát, ugyanakkor az ilyen beavatkozásoknak jelentős versenytorzító hatásuk van, így csak utolsó eszközként alkalmazhatók.

Az állami beavatkozás egyértelmű, a közleményben leírt belépési, árazási és kilépési feltételek mellett valósulhat csak meg, és a közlemény tartalmazza a konstrukció kialakítása során alkalmazandó vállalatirányítási előírásokat és a versenytorzulás korlátozására teendő lépéseket (pl. vezetők javadalmazásának korlátozása, agresszív terjeszkedés tilalma stb.).

Az állami intézkedésekre vonatkozó legfontosabb feltételek a következők. Az állam csak olyan cégek esetén nyújthat tőkét, amelyek 1. az állami beavatkozás nélkül megszüntetnék tevékenységüket, vagy komoly nehézségekkel néznének szembe annak fenntartása során, 2. megszűnésük közérdeksérelemmel járna, 3. a cég kimerített minden lehetőséget, hogy a piacról szerezzen finanszírozást, és 4. nem volt 2019. december 31-én az állami támogatási szabályok alapján nehéz helyzetben. A közlemény szerint megvalósított támogatási (befektetési) döntést 2021. június 30-ig meg kell hozni. A tagállamok feltőkésítési támogatási programot is bejelenthetnek a Bizottságnak, de a 250 millió eurót meghaladó befektetések esetén egyedi bejelentést kell tenniük a Bizottság részére.

A dokumentum a közvetlen tőkejuttatás mellett a hibrid tőkejuttatásokra vonatkozó szabályokat és – az átmeneti közlemény 3.3. pontja szerinti kedvező kamatozású kölcsönök egy aleseteként – az alárendelt kölcsöntőke juttatásának (mint a tőkejuttatás alternatíváinak) feltételeit is tartalmazza.

A Bizottság sajtóanyaga itt, a módosítás szövege itt érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció