Az Európai Bizottság jóváhagyta a Lettország által a rigai nemzetközi repülőtér számára nyújtott 39,7 millió euró összegű feltőkésítési támogatást

Publikálva: 2021. március 9.

Az intézkedést az átmeneti keretszabály alapján hagyták jóvá

Az Európai Bizottság 2021. március 8-án jóváhagyta a Lettország által az átmeneti keretszabály 3.11 pontja alapján bejelentett, a rigai nemzetközi repülőtér számára nyújtandó feltőkésítési támogatást. A támogatás összege 39,7 millió euró, és tőkeemelésből, továbbá elengedett osztalékkövetelésből áll.

Az állami tulajdonú rigai nemzetközi repülőtér jelentős veszteségeket szenvedett a koronavírus-járvány következtében bevezetett utazási korlátozások miatt. A repülőtér továbbműködése is veszélybe került, és a repülőtér csődje súlyos következményekkel járna Lettország számára Európa, valamint a világ többi részével való összeköttetés szempontjából. Így Lettország az átmeneti keretszabály 3.11 pontja alapján legfeljebb 39,7 millió euró értékben az alábbi feltőkésítési intézkedéseket jelentette be a Bizottság részére:

A Bizottság megállapította, hogy a Lettország által bejelentett feltőkésítési intézkedés összhangban áll az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének b) pontjával és az átmeneti keretszabályban meghatározott feltételekkel:

Mindezek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a feltőkésítési intézkedések szükségesek, megfelelőek és arányosak a tagállam gazdaságában bekövetkezett súlyos zavarok orvoslásához: az intézkedés célja a rigai nemzetközi repülőtér pénzügyi helyzetének és likviditásának helyreállítása a koronavírus-járvány okozta kivételes helyzetben, a verseny torzulásainak korlátozásához szükséges biztosítékok alkalmazása mellett.

Ennek alapján a Bizottság az EU állami támogatási szabályai alapján jóváhagyta az intézkedést.

A Bizottság sajtóközleménye itt érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció