Az Európai Bizottság jóváhagyta a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására a kkv-k számára indított dán kezességvállalási programot

Publikálva: 2020. március 22.

A program költségvetése 130 millió eurónak megfelelő dán korona

Az Európai Bizottság 2020. március 21-én az átmeneti keretszabály alapján határozattal jóváhagyta a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítése érdekében bevezetendő dán garanciaprogramot.

Az intézkedés célja, hogy a járvány kitörése által leginkább érintett vállalkozások forgóeszközhitelhez jussanak, ezáltal segítve a túlélésüket. A kezességvállalás az átmeneti keretszabállyal összhangban meghatározott nagyságú és lejáratú hitelek 70%-ára terjed ki.

A kezességvállalásért kedvezményes díjat kell fizetniük a kkv-knak, és a program biztosítja, hogy az intézkedés által nyújtott előnyök a kkv-k szintjén jelentkezzenek, ne a hitelt nyújtó pénzintézetekén. 

A Bizottság megállapította, hogy a tervezett kezességvállalás megfelel az átmeneti keretszabályban foglaltaknak, és így az intézkedés összeegyeztethető a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján.

A Bizottság sajtóközleménye itt érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció