Az Európai Bizottság hivatalos vizsgálati eljárást indított a németországi lignittüzelésű erőművek korai bezárásának kompenzációja ügyében

Publikálva: 2021. március 10.

A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a német lignittüzelésű erőművek idő előtti megszüntetéséhez nyújtott kompenzáció összeegyeztethető-e az uniós állami támogatási szabályokkal

Az Európai Bizottság 2021. március 2-án vizsgálatot indított a német lignittüzelésű erőművek korai bezárásának kompenzációja ügyében. A német „szénkivonási törvény” szerint a szén villamosenergia-termelésre történő felhasználását 2038-ig fokozatosan le kell állítani. Németország megállapodást kötött a két legnagyobb lignittüzelésű erőművel azoknak az eredeti terveknél korábbi bezárásának ösztönzése érdekében. A bizottsági bejelentés szerint a német állam 4,35 milliárd eurót fizetne az elmaradó nyereség kompenzációjára és a bányarehabilitációra. Ebből  2,6 milliárdot különítenének el a rajna-vidéki RWE lignitüzem, és 1,75 milliárd eurót a laausitzi LEAG erőmű számára.

A Bizottság előzetes álláspontja szerint a fent említett kompenzáció felveti a potenciális állami támogatás gyanúját, és kétséges, hogy az intézkedés összhangban áll-e az uniós állami támogatási szabályokkal - különösen a kompenzáció arányosságát illetően. 

A mostani vizsgálat szempontjából érdekesség, hogy 2020. november 25-i határozatával az Európai Bizottság jóváhagyta a feketekőszénnel fűtött és a kisebb lignittüzelésű németországi erőművek korai bezárásának kompenzálására szolgáló versenytárgyalási mechanizmust.

Az SA.53625 számú ügyben hozott eljárásindító határozat üzleti titkot nem tartalmazó változatát ezen a linken teszi majd közzé a Bizottság.

Menü

Főoldal

Navigáció