Az Európai Bizottság harmadik alkalommal módosította az átmeneti közleményt

Publikálva: 2020. június 30.

A módosítás új jogcímet nem vezet be, de enyhít a tavaly év végén nehéz helyzetű vállalkozások kizárásán

Az Európai Bizottság 2020. június 29-én elfogadta az átmeneti közlemény harmadik módosítását. A módosító közlemény nem bővíti a meglévő jogcímeket, de több kisebb-nagyobb horderejű jogtechnikai változtatást hajt végre az átmeneti közlemény feltételrendszerében.

Eddig az átmeneti közlemény szerint elfogadott bizottsági határozatok alapján nem részesülhetett támogatásban az a kedvezményezett, amely 2019. december 31-én nehéz helyzetben volt az általános csoportmentességi rendelet 2. cikk 18. pontja szerinti meghatározás alapján.  A legfontosabb újítás, hogy az új szabály értelmében a kisvállalkozások (beleértve a mikrovállalkozásokat is) kaphatnak az átmeneti közleményben szabályozott támogatást akkor is, ha tavaly év végén nehéz helyzetben voltak, amennyiben a támogatás odaítélésekor nincs folyamatban ellenük felszámolási vagy csődeljárás, és nem részesültek megmentési vagy szerkezetátalakítási támogatásban. Az enyhítés alkalmazásához a meglévő programokat újból be kell jelenteni a Bizottságnak, de erre a közlemény egyszerűsített lehetőséget kínál.

További nagyobb jelentőségű változás, hogy átalakul a közzétételi kötelezettség, amely eddig értékhatártól függetlenül alkalmazandó volt az átmeneti közlemény legtöbb jogcíme esetén. A módosítás eredményeként a közzététel a továbbiakban csak 100 ezer euró (agrár- és halászati ágazat esetén 10 ezer euró) feletti támogatások esetén lesz kötelező.

A módosítás szövege itt, a Bizottság sajtóközleménye pedig itt érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció