Az Európai Bizottság elfogadta Litvánia közúti teherszállítási ágazatra vonatkozó támogatási programját

Publikálva: 2020. április 27.

Az ötmillió euró költségvetésű intézkedés keretében kamattámogatáshoz juthatnak a kis- és középvállalkozások.

Az Európai Bizottság 2020. április 24-én jóváhagyta Litvánia bejelentését. Az elfogadott program alapján Litvánia vissza nem térítendő támogatást nyújt a közúti teherszállításban aktív kis- és középvállakozások számára.

A litván hatóságok egy 110 millió eurós kezességvállalási és egy 150 millió eurós hitelprogram bizottsági jóváhagyása után ötmillió euró összértékű vissza nem térítendő támogatási programot jelentettek be az Európai Bizottsághoz. Az intézkedés keretein belül a koronavírus-járvány által érintett közúti teherszállítók a fennálló hiteleikhez igényelhetnek kamattámogatást. A program időtartama hat hónap, legkésőbb 2020. december 31-ig kell megkötni a támogatási szerződéseket. A kamattámogatás maximális összege nem haladhatja meg a 800 000 eurót vállalkozásonként.

A Bizottság megállapította, hogy a tervezett intézkedés szükséges, megfelelő és arányos mértékű a tagállam gazdaságában létrejött súlyos zavar csökkentésére, és összhangban van a módosított átmeneti keretszabályban foglaltakkal, tehát az intézkedés összeegyeztethető a belső piaccal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján.

A Bizottság sajtóközleménye itt érhető el.

Menü

Főoldal

Navigáció